Amazon Prime Day –Július 8-11 amiről senki nem beszél Magyarországon (pedig kéne)
- Szekeres Virág Judit
- 12 minutes ago
- 4 min read

Először talán furcsán hangzik, de igen – az Amazonról te is tudsz rendelni Magyarországról. És nem, nem csak légfrissítőt meg porszívófejet.
Sokáig azt hittem, hogy ez az egész Prime Day valami amerikai dolog, amihez nekünk itt Közép-Európában nincs közünk. Aztán egyszer kipróbáltam – és féláron jutottam hozzá ahhoz a Foreo arctisztítóhoz, amit hónapok óta nézegettem a Douglas webshopban, majd egy Kindle-hez is, amit mindig csak „majd karácsonykor” címszóval halogattam.
Úgyhogy most elmesélem, hogyan működik ez pontosan Magyarországról, kinek éri meg, és mit érdemes beszerezni, ha már úgyis benne vagyunk a nyár közepében és jól jönne egy kis megújulás – akár a piperepolcon, akár a tech kütyük között.
Egy kis háttér – Honnan jött ez az egész Prime Day dolog?
Az első Amazon Prime Day 2015-ben indult – eredetileg azért, hogy megünnepeljék az Amazon 20. születésnapját.Aztán valami furcsa történt: sokan többet vásároltak azon a napon, mint Black Friday-en. És innen nem volt visszaút.
Azóta minden évben (sőt néha kétszer is!) megrendezik a Prime Day-t, ami mára az Amazon saját „bevásárlófesztiváljává” vált – kizárólag azoknak, akik előfizetnek a Prime-ra.
A cél? Egyszerre:
megjutalmazni a hűséges vásárlókat,
újakat szerezni,
és... hát bevételt növelni, de ezt kihagyják a marketinganyagból. 😉
Mi az az Amazon Prime Day? És miért érdekelne ez engem?
Az Amazon Prime Day egy évi egyetlen (vagy két) alkalmas shoppingorgazmus, amikor az Amazon szinte az egész készletét brutális árakon dobja piacra – kizárólag azoknak, akik előfizetnek a Prime szolgáltatásra.
De a csavar:
Most is be tudsz csatlakozni, teljesen ingyen.
Új vagy? Akkor ez a legjobb pillanat!
Ha még soha nem voltál Prime-tag, akkor:
kapsz 30 nap ingyenes próbaidőt,
és teljes jogú vásárlóként részt vehetsz a Prime Day akciókon,
aztán le is mondhatod, ha nem tetszik – semmi kötelező naptárazás, „hűségidő” meg hasonló bohóckodás.
Ezért mondom:ha most lépsz be, még pont benne leszel.
A Prime Day ugyanis július 8–11. között tart.
De hát Magyarországról ez hogy működik?
Így:
Nem a .com-ra mész, hanem a .de-re. Ez a német Amazon, és simán szállít Magyarországra. (állítsd át a nyelvet angolra , úgy könnyebb)
Regisztrálsz egy sima fiókot: www.amazon.de. Ha van Gmail-fiókod, 2 perc.
Aktiválod az ingyenes Prime próbaidőt (ne félj, nem fogja azonnal levonni a pénzt, csak ne felejtsd el időben lemondani, ha nem akarsz havonta fizetni.). Innen kezdve Prime-tag vagy. Ennyi.
És jöhet a shopping.
Na jó, de mit lehet venni?
Előző évek alapján: meglepően jó cuccokat. És nem csak "amerikai" dolgokat, hanem beauty, tech, divat, otthoni kiegészítők, amiket simán használsz itthon is.
Természetesen csak találgatni tudunk milyen akciók lesznek az előző évek alapján. De körülbelül erre számíthatasz:
Beauty & smink
Revlon One-Step hajformázó – kb. féláron
Foreo Luna – 30–40% kedvezménnyel
The Ordinary, CeraVe, La Roche-Posay – nagy kiszerelés, csomagban olcsóbb
Parfümök amik nem kaphatóak Magyarországon, akár arab parfümök is.
Tech & kütyük
Apple AirPods – mindig van deal, de gyorsan elfogy
Kindle – ha olvasol, ez a te időd
Philips Lumea, Dyson hajvasaló, gőzölős vasaló, elektromos fogkefe – durván jó áron
Divat
Tommy Hilfiger, Levi’s, Puma – 30–70%
Fehér sneaker? Most érdemes.
Basic pamutcuccok – amiket mindig hordasz, csak ritkán veszel
Random gyönyörűségek
Ékszertároló, sminktükör világítással
Parfümök: CK, Paco Rabanne, Marc Jacobs – 20–40% mínusz
Konyhai gadgetek, ha szeretsz otthon „life hackelni”
Plusz bónusz: Prime Video = ingyen filmek
Ja igen, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Prime tagsággal jár a Prime Video is.Ez olyan, mint a Netflix, csak más.Van rajta:
Marvelous Mrs. Maisel (ha nő vagy és ironikus humorod van, kötelező)
Jack Ryan
The Summer I Turned Pretty
És rengeteg film, sok magyar felirattal is.
Tehát technikailag:→ Ingyen regisztrálsz,→ vásárolhatsz durván leárazva,→ és filmeket is nézhetsz egy hónapig.
Összefoglalva, miért ne hagyd ki?
✔️ Mert te is részt vehetsz benne – akár most regisztrálsz
✔️ Mert ez nem kamu akció, hanem valódi leárazás a világ legnagyobb webshopjától
✔️ Mert lehet, hogy most végre megveszed azt a dolgot, amit 3 hónapja rakosgatsz a kosaradban
✔️ És mert nem kerül semmibe kipróbálni
Könyvek, amiket itthon nem találsz meg – de az Amazonon igen
Ha te is azok közé tartozol, akik a könyvesboltban mindig az „angol nyelvű szekció” felé veszik az irányt (majd 6.990 Ft-nál visszarakják a könyvet), akkor ez most neked szól.
Az Amazon Prime Day alatt nemcsak kütyüket és krémeket lehet beszerezni, hanem olyan angol nyelvű könyveket is, amiket:
Magyarországon nem forgalmaznak,
vagy csak aranyárban lehet megrendelni.
És ami a legjobb: a Kindle-re való e-book verziók is gyakran le vannak akciózva, akár 1–3 euróért!
Néhány típus, amire érdemes vadászni:
Friss megjelenések, amik még nem jelentek meg magyarul:
Ottessa Moshfegh: Death in Her Hands
Taylor Jenkins Reid: Carrie Soto is Back
Emily Henry: Funny Story
Sally Rooney könyvek
Szakmai és önfejlesztő könyvek:
Brené Brown: Atlas of the Heart
Cal Newport: Slow Productivity
Julia Cameron: The Artist’s Way
James Clear: Atomic Habits – ha nem olvastad még angolul, most olcsón megvan.
Kindle-only dealek (e-bookra vadászóknak)
Naponta frissülő lista a "Kindle Deals" szekcióban
Gyakori: 0,99–2,99 € klasszikusok, pszichológia, memoár, krimi
Érdemes naponta ránézni, mert gyorsan változnak
Te mit vadászol idén? Írd meg kommentben, hadd érezzem, hogy nem csak én vagyok az, aki most már beállított értesítést a Kindle-re...
Comments