- Szekeres Virág Judit
- jan. 9.
- 4 perc olvasás
Mostanában mindenhol szembejön ez a glow up szó. Videók, előtte–utána képek, smink, haj, ruha, test, minden csillog, minden látványos, minden azt üzeni, hogy na, most akkor itt az ideje „összekapni magunkat”.És félre ne érts, én is szeretem a szép dolgokat. Sminkes vagyok, stylist, nem egy barlangból jöttem elő tegnap. De valahogy mindig volt bennem egy kis fura érzés ezzel az egésszel kapcsolatban.
Nem azért, mert ne lenne jó jól kinézni, hanem mert szerintem a glow up nem ott kezdődik, ahol a legtöbben keresik.
Én például soha nem gondoltam magamra úgy, hogy különösebben szép lennék. Viszont amikor visszanézem a régebbi képeimet, azt látom, hogy most valami mégis más. Nem a bőröm, nem az arcom, nem a ruhám. Hanem az, ahogyan ott vagyok a képen. Valahogy jobban benne vagyok a saját testemben, a saját életemben. És ez nem egy nagy „megvilágosodás” eredménye volt, hanem csomó apró, teljesen hétköznapi dologé.
Nálam a glow up nem attól jön, hogy felveszek egy magas sarkút vagy felkenek egy rúzst. Hanem attól, hogy nem esek bele vakon a napjaimba. Hogy nem csak túlélni akarom őket. Van egy alap érzésem arról, hogy figyelek magamra, még akkor is, amikor semmi különös nem történik. És érdekes módon ez kívül is látszik.
Szerintem a szépség nem csak smink, nem csak frizura, nem csak ruha. A szépség nagyon sokszor az, milyen hatást váltunk ki. Hogy jó-e mellettünk lenni. Hogy nyugalmat árasztunk-e, vagy feszültséget. Hogy amikor belépünk valahova, akkor történik-e valami a levegőben, vagy sem. És ezt nem lehet kontúrral megoldani.
Amikor belül szétesettek vagyunk, az előbb-utóbb kijön. Nem feltétlenül úgy, hogy „rosszul nézünk ki”, hanem úgy, hogy fáradtak, türelmetlenek, élesek leszünk. Amikor viszont egy kicsit rendben vagyunk magunkkal, akkor sokkal kevesebb is elég kívülről. Ez az a glow up, ami engem érdekel.
Nálam ez mindig több rétegen zajlik egyszerre, még akkor is, ha nem így tervezem. Amikor elkezdek egy kicsit jobban figyelni magamra, az hat a testemre, a megjelenésemre, a lakásomra, a gondolataimra. Nem külön, hanem együtt.
Van, hogy ez ott indul, hogy végre nem csak akkor figyelek a testemre, amikor már fáradt, fáj, tiltakozik. Hanem előtte. Hogy reggel megkérdezem magamtól, mire lenne ma szükséged. Néha a válasz az, hogy aludj még egy kicsit. Néha az, hogy igyál több vizet. Néha az, hogy mozogj egyet, de olyan módon, ami nem büntetés. Nekem például most épp a palacsinta póz a nagy projekt, és ezt teljesen komolyan mondom.
Aztán ott van a megjelenés. Nem úgy, mint elvárás, hanem mint játék. Hogy miért ne vehetném fel azt a szép fülbevalót egy hétfőn. Miért ne lehetne egy piros rúzs akkor is, amikor „csak” dolgozom. Miért kellene a szép dolgokat mindig valami nagy alkalomra tartogatni, ami vagy eljön, vagy nem. Rájöttem, hogy a hétköznapok pont ugyanolyan jó alkalmak. Sőt.
És igen, ez otthon is számít. Nem azért öltözöm fel rendesen, mert valaki lát, hanem mert én érzem. Télen is borotválom a lábam, télen is önbarnítózom, itt Svédországban, ahol nagyjából senkit nem érdekel. De engem igen. És ez az egyetlen szempont, ami igazán számít.
A környezetemmel ugyanez van. Nem tökéletes, nem instagram-kompatibilis, de élhető. És amikor nem az, akkor érzem magamon. Ha túl sok minden van szem előtt, a fejem is zajos lesz. Ha letörlöm az asztalt, elpakolok pár dolgot, valahogy bennem is hely keletkezik. Ezek nagyon apró dolgok, de hosszú távon meglepően sokat számítanak.
És amikor mindez egy kicsit összeáll, akkor jön a mentális rész is. Nem nagy felismerések, nem spirituális magasságok, hanem egyszerűen több levegő. Kevesebb belső nyomás. Kevesebb önkritika. Több türelem magam felé, ami furcsa módon kifelé is megjelenik. Nyugodtabban reagálok, kevésbé csattanok, könnyebb velem lenni. És szerintem ez az, amit mások is megéreznek rajtunk.
Szóval amikor én glow up-ról beszélek, akkor nem egy látványos átalakulásra gondolok. Hanem arra az állapotra, amikor jó velünk lenni. Amikor nem akarunk folyamatosan máshol lenni, mások lenni, hanem megérkezünk abba, ahol épp vagyunk.
Ezért gondoltam arra, hogy januárban csináljunk egy harminc napos Glow Up hónapot. Nem kihívást, nem versenyt, nem „új én” projektet. Inkább egy keretet arra, hogy rendszeresen visszanézzünk magunkra. Egy kicsit figyelmesebben, egy kicsit kedvesebben.
Ha szeretnéd, erről részletesebben is mesélek a videóban, amit ide beágyazok, mert ott még jobban átjön ez az egész gondolatmenet.
És ha jól jön egy kis kapaszkodó, készítettem egy letölthető Glow Up kalendáriumot is. Nem kötelező, nem számonkérhető, inkább csak egy napi emlékeztető arra, hogy álljunk meg egy pillanatra. Az ára nagyjából egy kávé, a funkciója viszont az, hogy ne felejtsük el magunkat a hétköznapokban.
👉Glow Up kalendárium – bele is nézhetsz
Ha pedig nem szeretnéd egyedül csinálni, van egy Facebook csoportom, ahol most erről szól a január. Nem teljesítményről, hanem jelenlétről. Lehet beszélgetni, megosztani, vagy csak olvasni. ITT A CSOPORT
És ha egy mondatban kellene összefoglalnom:a Glow Up nem attól történik meg, hogy jobban nézünk ki, hanem attól, hogy jobban vagyunk. A többi ebből következik.
És még valami fontos: ha ezt most nem januárban olvasod, hanem mondjuk május közepén, egy szürke kedden vagy szeptember végén, amikor már kicsit elfáradt az év, akkor kérlek ne gondold azt, hogy „na, erről lemaradtam”. A Glow Up hónap nem januárhoz kötött, nem dátumhoz, nem újévi lendülethez. Ezt bármikor el lehet kezdeni. Teljesen mindegy, hogy mikor, a lényeg az, hogy elindulsz. A Facebook csoportban is bármikor szívesen látunk, lehet csatlakozni, olvasni, beszélgetni, megosztani, akár csak csendben jelen lenni. És nem az számít, hogy kalendáriummal csinálod-e vagy anélkül, hanem az, hogy minden nap teszel magadért valami egészen apró dolgot. Nem nagy átalakulást, csak egy pici figyelmet. Az a tapasztalatom, hogy innen szoktak elindulni a valódi változások.
