top of page

B OLDAL


Ha megnézzük az elmúlt tíz év divatját, egy érdekes dolog történt a csuklónkkal. Az órák egy időre szinte eltűntek a stílusbeszélgetésekből. Nem azért, mert ne lettek volna jelen, hanem mert teljesen más szerepet kaptak. A fókusz átkerült a funkcionalitásra.

Az Apple Watch és az okosórák világa inkább technológiai eszközként pozicionálta az órát. Pulzust mér, alvást figyel, lépéseket számol, értesítéseket mutat. Nagyon hasznos és praktikus, sokan napi szinten használják.


Csakhogy a divat közben egy egészen más irányba kezdett el mozdulni.

Ahogy egyre több biometrikus funkció kerül át más eszközökbe – például okosgyűrűkbe vagy külön viselhető szenzorokba – a csuklónk lassan felszabadul. És ezzel együtt az óra is visszakapja azt a szerepet, amit korábban mindig is betöltött: stíluskiegészítővé válik.

Nem technológia, nem sporteszköz. Hanem dizájn.


Ez az egyik oka annak, hogy az órák körül most újra erős kulturális figyelem alakult ki. A luxusórák gyűjtése például soha nem volt ennyire látható. A red carpet eseményeken, street style fotókon vagy akár a social médiában egyre gyakoribb lett az úgynevezett “watch spotting”, amikor a rajongók és a divatsajtó konkrétan figyelik, ki milyen órát visel.

És bár sokszor a luxusmodellek kerülnek reflektorfénybe, a trend valójában nem a logóról szól. Sokkal inkább a formáról, az arányokról és a hangulatról.


Egy jól megválasztott óra ugyanis egészen más szintre tudja emelni az outfitedet. Nem feltétlenül drágábbá, hanem tudatosabbá.

2026-ra több markáns irány is kirajzolódik az órák világában. Vannak köztük elegáns, ékszerszerű darabok, modern geometrikus formák, vintage ikonok és sportosabb modellek is. A közös bennük az, hogy mindegyik egy erős karaktert képvisel.


Készítettem a témáról egy videót is, amelyben részletesen végigmegyek a 2026-os óra trendeken, és több modellt is megmutatok. Ha szeretnéd látni őket mozgás közben, illetve hallani a teljes magyarázatot is, nézd meg a videót itt:



A koktélórák visszatérése – amikor az óra inkább ékszer

Az egyik legérdekesebb irány az úgynevezett koktélóra trend. Ezek az órák gyakorlatilag az ékszerek és az időmérők határán helyezkednek el.

Kisebbek, finomabbak, dekoratívabbak. Nem sportosak és nem technikai jellegűek. Inkább olyan darabok, amelyek egy esti outfit részeként működnek.

A Chanel Première vagy a Cartier Baignoire például tökéletes példái ennek az iránynak. A számlap gyakran kicsi, a karkötő pedig annyira hangsúlyos, hogy az egész darab inkább tűnik karkötőnek, mint klasszikus órának.

Ez a trend valójában arról szól, hogy az elegancia újra divatba jött. Már nem kell mentegetőzni a glamour miatt. Egy finom, díszes óra egyszerűen része lehet az összképnek.

És az inspiráció itt nem feltétlenül a luxusmárkákról szól. Sok elérhetőbb márka készít hasonló hangulatú darabokat, Swarovski kristályokkal díszített modellektől kezdve egészen a minimalista karkötőórákig.

Az ilyen órák különösen jól működnek akkor, ha nem szeretnél sok ékszert viselni. Egyetlen karakteres darab a csuklón már önmagában is elég lehet.

Klikk a képekre a termékekhez.


koktél órák

swarovski
Swarovski kristályokkal díszített óra
furla petit bangle
Furla Petit bangle
guess chloe
GUESS Chloe
ted baker
Ted Baker Lilabel Bow
shein
Shein
shein
Shein

A szögletes számlapok – építészeti tisztaság a csuklón

A másik markáns trend a geometrikus formák erősödése.

Az elmúlt években a legtöbb minimalista óra kerek számlappal készült. A klasszikus Daniel Wellington stílus például szinte mindenhol jelen volt.

Most viszont a forma elkezdett szögletesebbé válni.

A Cartier Santos vagy a Longines Mini DolceVita jó példák arra, hogyan tud egy négyszögletes tok egyszerre klasszikus és modern lenni. Ezek az órák valahogy strukturáltabb hatást keltenek. Olyan, mintha egy kis építészeti objektum lenne a csuklón.

Érdekes módon itt a minimalizmus a kulcs. A számlap általában letisztult, nincsenek rajta bonyolult komplikációk. A hangsúly a formán van.

És bár első ránézésre sokan az Apple Watch formájára asszociálnak, a kettő esztétikája valójában teljesen más. A klasszikus szögletes órák aránya, tokvastagsága és kivitelezése sokkal finomabb.


szögletes órák

Furla diamante
Furla Diamante

armani exchange
Armani Exchange
dabiel wellington
Daniel Wellington QUADRO STUDIO LUMINE
Anna field
Anna Field
shein
Shein
shein
Shein

Vintage ikonok – amikor egy százéves dizájn még mindig működik

Talán az egyik legizgalmasabb jelenség az órák világában a vintage formák újrafelfedezése.

Vannak olyan modellek, amelyek több mint száz éve léteznek, mégis teljesen aktuálisnak hatnak. A Cartier Tank például 1917-ben jelent meg, és azóta szinte folyamatosan jelen van a divatban.

Ugyanez igaz az Omega Constellationre is, amely az ötvenes években indult, és ma is az egyik legismertebb dizájn.

Ezeknél az óráknál nem arról van szó, hogy retro hangulatú darabokról beszélünk. Inkább ikonikus formákról, amelyek egyszerűen nem avulnak el.

A márkák ezt az örökséget ma már tudatosan használják. Archív modellekhez nyúlnak vissza, régi dizájnokat hoznak vissza modern kivitelben. Amikor ez jól sikerül, az eredmény egyszerre nosztalgikus és friss.

És pontosan ez az, ami miatt a vintage ihletésű órák most újra nagyon keresettek.


vintage órák


casio classic
Casio Classic
Daniel Wellington Bound Mini
Daniel Wellington Bound Mini

A digitális retro – a Casio generáció visszatérése

A vintage trendnek van egy másik, sokkal játékosabb oldala is.

Azok a digitális kvarcórák, amelyek a nyolcvanas és kilencvenes években szinte mindenkinél ott voltak, most újra divatba jöttek.

A klasszikus arany Casio például egészen különleges státuszt kapott az utóbbi években. Nem luxusóra, és nem is akar annak látszani. Inkább egy kicsit ironikus, kicsit nosztalgikus darab.

Pont ezért működik.

A Y2K esztétika, a retro digitális kijelzők és az arany szín kombinációja ma már inkább stílusstatement, mint praktikus választás.

És ez az a kategória, ahol tényleg nem kell nagy befektetés ahhoz, hogy trendben legyél.


casio back to the future
casio
Casio Quartz
Adidas digatl
Adidas Digital

Egy óra, több hangulat – a cserélhető szíjak világa

Egy másik fontos irány az órák személyre szabhatósága.

Egyre több modellnél válik alapvető funkcióvá a szíjcsere lehetősége. Egy bőr szíj nappali viselethez, egy fém karkötő esti alkalmakra, esetleg egy textil változat hétvégére.

Ez a gondolat tulajdonképpen az okosórák világából érkezett, ahol a szíjak cserélgetése már régóta természetes.

A különbség az, hogy egy klasszikus óránál ez inkább esztétikai játék. A textúra, a súly és az arány változik, és ettől az egész óra más karaktert kap.

Így egyetlen modell több különböző stílushoz is alkalmazkodhat.


cserélhető szíjak

Anna Field smart watch
Anna Field smart watch

Más Apple Watch szíjak ITT


Sportos elegancia – amikor az óra statement darab

A sportos órák világa hagyományosan inkább férfi terep volt.

Modellek, mint az Omega Seamaster vagy a Patek Philippe Nautilus, évtizedek óta ikonikus státuszban vannak.

Most viszont egyre gyakrabban jelennek meg női csuklókon is.

Sportolók, divattervezők és hírességek is szívesen viselnek ilyen modelleket, mert egyszerre erősek és elegánsak. Nem törékenyek, hanem karakteresek.

Ez az irány jól illeszkedik ahhoz a trendhez, amit a női öltözködésben is látunk. A strukturált szabás, a power dressing és a karakteresebb vonalvezetés egy sportosabb órával különösen jól működik.


sportos
Tommy hilfiger
Tommy Hilfiger
anna field
Anna Field

Az óra mint stílusdöntés

Talán ez az egész trend egyik legérdekesebb tanulsága.

Az órák ma már nem csak időmérők. Nem is feltétlenül befektetések.

Sokkal inkább egyfajta stílusdöntések.

Lehet egy finom koktélóra, ami ékszerként működik. Lehet egy szögletes modell, ami modern és strukturált. Lehet egy vintage ikon vagy egy digitális retró darab.

A lényeg nem az ár.

Hanem az, hogy az óra újra része lett a divatbeszélgetésnek.

És talán pont ezért izgalmas most újra ránézni a saját csuklónkra.

Lehet, hogy ott van az a kiegészítő, amelyik eddig hiányzott az outfitedből.

 
 
 

Ahogy telnek az évek, egyre inkább rájövök, hogy a bőrápolás nem a fiatalság visszaszerzéséről szól. Nem akarok 20 évesnek kinézni. Nem akarok mást látni a tükörben, mint aki vagyok.

Azt szeretném látni, hogy törődöm magammal. Hogy figyelek. Hogy a saját koromban a lehető legjobb formámat hozom.

Szerintem a bőrápolás 50 felett már nem egy krém kérdése. A bőrünk nem különálló felület, amit időnként bekenünk valamivel. Reagál arra, hogyan élünk, mennyit alszunk, mennyit stresszelünk, mennyire figyelünk magunkra. A bőr egy tükör. És ha így nézünk rá, akkor egészen máshogy kezdünk el gondolkodni róla.

Az évek alatt kialakítottam egy rendszert. Nem csodaszer, nem varázsital, hanem egy olyan összerakott szemlélet, ami kívülről és belülről is támogatja a bőrömet.


Külső ápolás – a következetesség

A napi rutin számomra alap. Reggel és este tisztítok, hidratálok, és mindig az aktuális állapothoz igazítom a szérumokat. Nem használok mindig ugyanazt, hanem figyelem, mire van éppen szüksége a bőrömnek.


The ordinary Multipeptide szérum
The ordinary Multipeptide szérum

Medik8 Crystal Retinal 6 eye
Medik8 Crystal Retinal 6 eye szemránckrém

A Naturecan termékei évek óta részei a rutinomnak. Szeretem bennük, hogy nem túlkomplikáltak, mégis hatékonyak. A nappali és az éjszakai krém, valamint az olaj nálam stabil alap.

naturecan bőrápolás
A NATURECAN szuper triója

Ha szeretnétek kipróbálni, a VIRÁG kóddal 15% kedvezményt kaptok.


Hetente egyszer hámlasztok, hogy segítsem a megújulást. Havonta egyszer dermaplaninget is végzek, ami gyakorlatilag arcborotválást jelent és nekem látványosan simább bőrfelszínt ad. Nem kötelező, nem mindenkinek való, de nekem bevált.


Ordinary BHA Solution
Ordinary BHA Solution kémiai peeling


👉 Ebben videóban részletesen beszélek a dermaplaningről is 32:34-kor, mert számomra ez az egyik leghatékonyabb eszköz a bőr felszínének megújításában. Emellett szó esik 25.50 táján az antioxidánsok szerepéről is, amelyek az öregedés elleni gondolkodás egyik legfontosabb pillérei. A szabad gyökök elleni védelem, a sejtek támogatása és a regeneráció nem látványos, de hosszú távon meghatározó része annak, hogyan öregszik a bőrünk.




Technológia – amikor a tudatosság találkozik az innovációval

A rendszerem része a LED fényterápia is. Nem azért használom, mert csodát várok tőle, hanem mert hosszú távon támogatja a bőr regenerációját.

Fontosnak tartom, hogy itt a minőség számít. A megfelelő hullámhossz és teljesítmény nem marketing, hanem valódi különbség.

10% kedvezmény ezzel a kóddal: VJS10


Itt láthattok egy videót ahol részletesen beszélek a Led lámpáról


Belső támogatás – ahol minden elkezdődik

A bőr állapota mindig összefügg azzal, hogyan élünk. Ha nem alszom eleget, az azonnal látszik rajtam. Ha stresszes vagyok, az is. Ha nem figyelek a folyadékbevitelre, azt is jelzi.

Ezért számomra a rendszer része:

– a megfelelő alvás– a tudatos vízivás– és bizonyos táplálékkiegészítők

– ezek nem varázskapszulák. Nem fiatalítanak meg. De támogatják a szervezetemet, és így közvetve a bőrömet is.


👉KEDVEZMÉNYKÓD: VIRÁG – 15%

Ebben a videóban bővebben beszélek a CBD hatásairól és , hogy mit érdemes tudni róla:




Számomra a bőrápolás 50 felett nem a fiatalság hajszolása. Hanem egyfajta tisztelet a saját testem iránt. Egy rendszer, ami azt mondja: figyelek magamra.

Nem csak krém kérdése. Hanem életmód, következetesség és tudatosság.

Ha szeretnétek megnézni a teljes videót, itt találjátok:


További videók amik segítenek a saját bőrápolási rutinod kialakításában:


 
 
 

Nagyon szeretem, amikor a szépségiparban is van egy kis vörös szőnyeges csillogás, mert valahogy megnyugtató érzés, hogy nemcsak filmek és színészek kapnak díjat, hanem azok az illatok is, amelyek egész évben ott lapulnak a csuklónkon, a sálunkon, a kabátgallérunk belső oldalán. A Fragrance Foundation által alapított FiFi Awards, amelyet sokan egyszerűen csak a parfümök Oscarjaként emlegetnek, pontosan erről szól: elismerni azokat a kompozíciókat, amelyek kreativitásban, minőségben, innovációban vagy éppen kulturális hatásban kiemelkedtek a mezőnyből.


Fifi awards

A Fragrance Foundation nem egy hangzatos marketingfogás, hanem egy nemzetközi szakmai szervezet, amely évtizedek óta dolgozik azon, hogy a parfümöt művészeti és kulturális értékként kezeljük, ne pusztán luxuscikként. Oktat, szakmai eseményeket szervez, és platformot ad azoknak a márkáknak és alkotóknak, akik valóban formálják az illatipart. Amikor egy parfüm díjat kap ezen a színtéren, az nem csupán egy szép trófea a polcon, hanem egyfajta szakmai pecsét is arról, hogy itt bizony komoly munka és komoly vízió áll az üveg mögött.


Ebben a cikkben végigvesszük az aktuális díjazottakat és jelölteket kategóriáról kategóriára, mert engem mindig izgat, hogy egy adott évben milyen illatkarakterek, milyen trendek kerülnek reflektorfénybe. Megnézzük a nyerteseket, átfutjuk a shortlistet is, és ahol csak tudom, belinkelem az eredeti parfümöt, hogy ha valaki beleszeret valamelyik kompozícióba, könnyen meg is találja. Nem titok, hogy ezek között akadnak olyan üvegek, amelyek ára már-már egy kisebb hétvégi utazással vetekszik, ezért ahol értelmes alternatívát látok, ott megmutatom a Divain Parfum inspirált változatait is.


A Divain-nal nincs együttműködésem (sajnos ), sem kódom, sem külön megállapodásom, egyszerűen csak használom és ismerem a kínálatukat. Nyilván nem ugyanaz a minőség, nem ugyanaz a mélység és rétegzettség, mint egy niche vagy luxus márkánál, de ár-érték arányban szerintem kifejezetten korrekt megoldás lehet annak, aki szeretne egy hangulatot, egy illatvilágot kipróbálni anélkül, hogy rögtön egy komolyabb összeget költene.

Szóval jöhet a vörös szőnyeg, az illatfelhő és a szakmai taps: nézzük meg együtt, mely parfümök vitték haza idén a „szobrocskát”, és melyek voltak azok, amelyek már a jelöléssel is bizonyították, hogy komolyan kell velük számolni.


Nemcsak egy díjátadó volt, hanem egy igazi illatünnep a Lincoln Centerben, ahol a szakma nagyjai, niche alapítók, divattervezők és kreatív alkotók együtt ünnepelték a 2025-ös év legkiemelkedőbb kompozícióit. A 19 kategóriában kiosztott díjak mellett két különleges elismerés is gazdára talált: Ralph Lauren Hall of Fame kitüntetést kapott, Daniela Andrier, a Givaudan mesterszaglásza pedig életműdíjat vehetett át. Az est különlegessége egy exkluzívan az eseményre komponált illat volt, amely Lincoln in June néven töltötte meg a színház előterét.


fifi awards dijazottak

Fragrance of the Year – Women’s Luxury

Ez az a kategória, ahol a nagy divatházak és presztízsmárkák valódi státuszillatokat küldenek versenybe. Nemcsak egy szép üvegről van szó, hanem teljes koncepcióról: kreatív irányról, karakterről, pozicionálásról és persze arról a bizonyos „wow” faktorról, ami miatt egy illat kilép a tömegből.


Jelöltek voltak:

Aerin – Rose CocoaBalmain Beauty – RougeChloé – Atelier des Fleurs Tubéreuse LazuliHermès – BaréniaKilian Paris – Sunkissed GoddessVictoria Beckham – 21:50 Rêverie

A mezőny erős volt, és jól látszik belőle, merre mozdul most a luxus női parfüm iránya: karakteres virágok, gazdag textúrák, melegebb, érzékibb kompozíciók, és egyre tudatosabb márkaidentitás.


A nyertes: Kilian Paris – Sunkissed Goddess

A díjat a Kilian Paris Sunkissed Goddess vitte haza, és ez egyáltalán nem meglepő választás. A Kilian évek óta mesterien játszik a luxus és a hedonizmus határán, és ez az illat is pontosan ezt a napcsókolta, aranyló, kicsit bőrön olvadó érzékiséget hozza. Nem harsány, nem akar mindenáron provokálni, inkább egy magabiztos, nyári istennő-hangulatot teremt, ami egyszerre elegáns és csábító.

Ez az a típusú parfüm, amit nem reggel a rohanáshoz fújsz fel, hanem amikor jelen akarsz lenni. Amikor számít az aura. Amikor nemcsak öltözöl, hanem atmoszférát teremtesz magad körül.


A Kilian Paris Sunkissed Goddess nem egy klasszikus fehér virágos csokor. Inkább egy krémes, napmeleg bőrre simuló kompozíció, ahol a vaníliás, naptejes, kókuszos, kissé solar jelleg dominál. Van benne az a strand utáni, sós-bőrös melegség, amitől az embernek rögtön egy aranyfényű nyári este jut eszébe. Nem friss citrusos indítás, nem hideg elegancia, hanem meleg, bőrközeli, ölelő illat.


Ha a Sunkissed Goddess hangulata tetszik, de az ára már kevésbé, akkor érdemes megnézni a French Avenue Veneno Bianco nevű kompozícióját, amely hatásában hasonló, napfényes, krémes, enyhén édes irányt képvisel. Természetesen nem ugyanaz a komplexitás és alapanyag-minőség, de töredék áron kínál egy hasonló solar, nyári karaktert.



sunkissed goddes

Fragrance of the Year – Women’s Prestige

A Women’s Prestige kategória a nagy designer márkák terepe. Ezek azok az illatok, amelyek mögött komoly divatházak, erős kampányok és ikonikus üvegdesignok állnak, és amelyek valódi bestseller potenciállal indulnak. Nem niche műhelymunka, hanem tudatosan pozicionált, szélesebb közönségnek szánt, de mégis karakteres kompozíciók.


Jelöltek voltak:

Carolina Herrera – Good Girl Blush ElixirDolce & Gabbana – Devotion IntenseKayali – Vanilla Candy Rock Sugar | 42Marc Jacobs – Daisy WildParfums Christian Dior – Miss Dior ParfumValentino Beauty – Born in Roma Donna Green Stravaganza

A mezőny itt is erős volt, de jól látszik egy irány: az édesebb, gourmandos, fiatalosabb, mégis nőies karakterek dominálnak.


A nyertes: Kayali – Vanilla Candy Rock Sugar | 42

A Kayali győzelme egyértelmű jelzés arra, hogy a gourmand vonal még mindig nagyon erős. A Vanilla Candy Rock Sugar | 42 nem finomkodik: ez egy cukros, karamellás, vaníliás, szinte desszert-jellegű illat, amely kifejezetten játékos és addiktív.

Nem friss, nem citrusos, nem irodai minimalizmus. Ez egy édes, meleg, kicsit „cukorkás” kompozíció, amely fiatalos energiát sugároz, de nem feltétlenül korhoz kötött. Inkább hangulathoz. Az a fajta illat, amit akkor viselsz, amikor nem akarsz visszafogott lenni. Amikor belefér a túlzás egy kicsit.



KAYALI VANILLA CANDY ROCK SUGAR

Fragrance of the Year – Universal Prestige

A Universal Prestige kategória azokat a kompozíciókat emeli ki, amelyek tudatosan túllépnek a hagyományos női és férfi címkéken. Ezek az illatok inkább atmoszférát teremtenek, mint identitást szabnak. Gyakran niche-szerű gondolkodás, karakteres alapanyagok és erősebb koncepció áll mögöttük.


Jelöltek voltak:

Cartier – DéclarationElorea – JangFulton & Roark – Roark’s CoveGuerlain – Aqua Allegoria Florabloom ForteMaison Margiela Replica – Afternoon DelightThe Maker – Dream

A mezőnyből jól látszik, mennyire széles a spektrum: citrusos elegancia, virágos könnyedség, tengeri karakter, és kifejezetten hangulatra épülő kompozíciók is megjelentek.


A nyertes: Maison Margiela Replica – Afternoon Delight

A Replica sorozat mindig is az emlékekre és pillanatokra épített, és az Afternoon Delight is ezt a koncepciót viszi tovább. Nem harsány, nem provokatív, inkább finoman gourmand, krémes, kissé mandulás–édeskés hangulatú illat, amely a délutáni nyugalmat idézi meg.

Ez nem egy klasszikus citrusos frissítő, és nem is egy nehéz orientális kompozíció. Inkább puha, meleg, enyhén desszertes jellegű, de elegáns marad. Bőrközelibb karakter, nem az a „belépek és mindenki érzi” típus. Inkább az, amit az vesz észre, aki közelebb jön.


Az Afternoon Delight egyik legérdekesebb eleme a Madeleine akkord, amely a frissen sült, vajas piskótasütemény hangulatát idézi. Nem harsány gourmand édesség, inkább egy csendes, meleg, vasárnap délutáni atmoszféra. Az a pillanat, amikor besüt a nap az ablakon, még ott van a levegőben a sütemény illata, és semmi nem sürget.

Árban prestige kategória, de nem niche extrém árszint. Azoknak ideális, akik szeretik a hangulatalapú, történetmesélő illatokat, és nem ragaszkodnak a klasszikus nőies vagy férfias címkékhez.



afternoon delight

Fragrance of the Year – Ultra Luxury

Az Ultra Luxury kategória már nem a széles közönségnek szóló presztízsillatokról szól, hanem a magas koncepcióról és a kivitelezésről. Itt az ár nem kompromisszum, hanem állítás. Ezek az illatok erősen karakteresek, gyakran merészek, és nem feltétlenül a könnyű szerethetőségre építenek, hanem a vizuális és olfaktív hatásra.


Jelöltek voltak:

Balmain Beauty – CarboneByredo – Desert DawnD.S. & Durga – Black MagentaJo Malone London – Hinoki & CedarwoodLancôme – Absolue Rose on the MoonMaison Francis Kurkdjian – APOMTom Ford – Black Lacquer


A nyertes: Tom Ford – Black Lacquer

A Black Lacquer nem finom belépő az Ultra Luxury világába, hanem tudatosan sötét és fényes kompozíció. A márka szerint két modern parfümészeti innováció adja a gerincét: egy izzó, fekete lakkozott akkord, amely füstös, többdimenziós opulenciát idéz, valamint a Makassar ébenfa jegy, amely a bőr és a nyírfa árnyalatait is megidézi.

A nyitás különösen szokatlan. A tinta és a vinil akkord nem dekoratív ötlet, hanem valódi hangulati elem. Van benne valami fényes, lakkozott, kissé ipari érzet, amit a fekete bors és a rum melege tovább mélyít. Nem gourmand, nem édes, inkább sűrű és strukturált.

A kompozíció szívében egy sötét bazsarózsa akkord bontakozik ki, amely a fényes felszín alatt finoman virágos, de titokzatos réteget ad. Nem klasszikus romantikus rózsaszín virág, inkább árnyékos, mély tónusú jelenlét.

Az alapban az ébenfa és a gyantás, tömjénes tónusok adják a tartást. Az összhatás elegáns, fás, enyhén füstös és kifejezetten esti hangulatú.

Ez nem univerzális illat, és nem is akar az lenni. Inkább azoknak szól, akik szeretik a karakteres, kissé provokatív kompozíciókat, és nem riadnak vissza a szokatlan akkordoktól.


Az Ultra Luxury kategóriában érdemes kimondani: az ilyen illatoknál a másolat ritkán adja vissza az eredeti élményt. A Black Lacquer értéke éppen a különleges akkordokban, a tinta és a vinil szokatlan hangulatában, a lakkozott fa és a sötét bazsarózsa rétegzettségében rejlik.

Ez inkább egy megtapasztalandó kompozíció, mint egy „hangulatban hasonló” illat. Ha mást nem, érdemes bemenni egy parfümériába és megszaglászni. Az ilyen kategóriában az eredetiség maga az élmény.




black laquer

Media Campaign of the Year

A Media Campaign of the Year kategória nem magát az illatot, hanem annak történetmesélését díjazza. A vizuális világot, a narratívát, a kulturális hatást. Egy jó kampány ma már nem egyszerű reklám, hanem identitásépítés.

Az idei jelöltek között szerepelt a Better World Fragrance House by Drake Carby Musk Fragrance Oil kampánya, a Hermès Barénia Eau de Parfum vizuális megjelenése, a House of Bô New Size, Same Iconic Scents projektje, a Lancôme La vie est belle L’Elixir kampánya, valamint a Parfums Christian Dior Dior J’adore x Rihanna együttműködés.

Győztes: Lancôme La vie est belle L’Elixir kampánya


A kampány ereje abban rejlik, hogy nem szakított a La vie est belle érzelmi örökségével, hanem mélyítette azt. Az L’Elixir egy intenzívebb, érzékibb változat, és ezt a vizuális világ is tükrözte: koncentráltabb, sötétebb tónusok, erősebb jelenlét, magabiztosabb női karakter. A kommunikáció nem csupán az illatról szólt, hanem arról az érzelmi állapotról, amit képvisel. A La vie est belle vonal már eleve az öröm, a szabadság és a női önazonosság narratívájára épül, de az L’Elixir egy sötétebb, intenzívebb, érzékibb irányba mozdul. A kampány vizuálisan is ezt hangsúlyozza: erősebb fény–árnyék kontrasztok, mélyebb tónusok, koncentráltabb jelenlét.

Nem egy könnyed, mosolygós tavaszi reklám, hanem egy magabiztos, tudatos nő portréja, aki nem csak „boldog”, hanem határozott. A kommunikáció elegáns, mégis erősen érzelmi alapú, és pontosan tudja, mit vár a közönsége ettől a névtől.


Az illat maga is intenzívebb, mint a klasszikus La vie est belle. Édes, vaníliás, meleg, kissé likőrös mélységgel. Megmarad a jól ismert gourmand alap most málnával, ibolyával, kakaóvajjal, koncentráltabb, teltebb formában. Inkább esti viselet, inkább statement, mint hétköznapi komfortillat.

A kampány sikerének egyik kulcsa, hogy nem próbálta újra feltalálni a márkát, hanem tudatosan épített a már meglévő érzelmi kapcsolatra. Ismerős, de erősebb. Luxus, de nem elérhetetlen. Nőies, de nem naiv.

És pontosan ez az, amit egy jó médiakampány tud: nem csak elad, hanem megerősít egy identitást.




Consumer Choice Fragrance of the Year – Prestige

Burberry – Her Intense

A Consumer Choice díj mindig külön figyelmet érdemel, mert itt valóban a közönség dönt. A 2024-ben megjelent Burberry Her Intense nemcsak egy újabb flankerként érkezett, hanem egy tudatosan erősebb, koncentráltabb verzióként, amely a már ismert Her-univerzumot emeli egy intenzívebb szintre.


Az illat kifejezetten gourmand irányba mozdul. A vad eper jegye azonnal jelen van, de nem könnyed, savanykás formában, hanem érett, ragyogó, szinte lédús karakterrel. Az narancsvirág finom, nőies fényt ad hozzá, ami kiegyensúlyozza a gyümölcsösséget, miközben a kompozíció végül meleg, borostyános-fás alapban teljesedik ki. Ez az ambery wood háttér adja az illat mélységét és tartását, ettől válik teltebbé és estibb hangulatúvá.

Összességében a Her Intense ragyogó, édes, de nem túlcukrozott. Van benne egyfajta modern női magabiztosság, ami nem harsány, inkább tudatos. A mély, matt rózsaszín üveg is ezt a karaktert tükrözi: erőteljes, nőies, mégis elegáns.


Nem avantgárd, nem provokatív, hanem szerethető és jól hordható, mégis határozott. Talán éppen ez magyarázza, miért lett a közönség kedvence .



BURBERRY HER

Perfume Extraordinaire of the Year

Balmain Beauty – Ébène

A Perfume Extraordinaire kategória a parfümészet csúcsa. Itt a kompozíció, az alapanyag-használat, a kreatív vízió és az összhatás komplexitása kerül a fókuszba. Nem könnyű szerethetőség, hanem karakter, mélység és művészi szándék.

A Balmain Ébène pontosan ezt képviseli.


Már a név is jelzi az irányt: ébenfa, sötétség, mélység. Az illat erősen fás, strukturált, de nem száraz értelemben. Inkább sűrű, gazdag, enyhén füstös, elegáns tónusú kompozíció, amelyben a fa nem háttér, hanem főszereplő. Nem könnyed citrusos nyitás, nem gyümölcsös játékosság, hanem komoly, sötét elegancia.


Az Ébène nem akar megfelelni. Nem univerzális, nem kompromisszumos. Inkább kijelent. Olyan illat, amelynek jelenléte van, és amelyhez viselő is kell. Nem bújik meg, nem háttérillat.

A Balmain ezzel a kompozícióval egyértelműen azt mutatja meg, hogy a divatház parfümfronton is képes magas művészi szinten gondolkodni. Az Ébène nem tömegtermék, hanem egy karakteres, tudatos alkotás, amely a sötét, fás világot emeli új szintre.

A Perfume Extraordinaire cím pedig pontosan ezt jelenti: nem egyszerűen az év egyik jó illata, hanem az év egyik legkülönlegesebb kompozíciója.



BALMAIN EBENE

Innovative Fragrance Product of the Year

D.S. & Durga – Murder Mystery Set


Ez a kategória már nem pusztán egy illatot díjaz, hanem egy gondolatot. Egy újfajta megközelítést. A D.S. & Durga Murder Mystery Set nem egyetlen, lezárt kompozíció, hanem több különálló illatból álló készlet, amelyeket önmagukban is lehet viselni, de az igazi koncepció a kombinálhatóságban rejlik.


A márka eleve történetmesélésben gondolkodik, de itt ezt interaktív szintre emelték. A különböző illatok rétegezhetők, variálhatók, egymásra fújhatók, így minden viselő saját kompozíciót hozhat létre. Nem egy előre megírt történetet kapsz, hanem eszközöket ahhoz, hogy megírd a sajátodat..


A szett illatai hangulatukban eltérnek egymástól: vannak köztük sötétebb, füstösebb, gyantás tónusú darabok, amelyek egy rejtélyes, félhomályos enteriőrt idéznek, és szárazabb, fás, enyhén bőrös karakterek, amelyek mélységet és struktúrát adnak. Megjelennek világosabb, levegősebb elemek is, amelyek kontrasztot és frissességet hoznak a kompozíciókba. Egyik sem harsány, inkább atmoszférikus, történetmesélő irányt képvisel.

Az igazi különlegesség azonban az, hogy ezek az illatok rétegezhetők. Nem lineáris parfümélményt kapsz, hanem lehetőséget. Ha egy sötétebb, fás kompozíciót egy világosabb, aromásabb darabbal kombinálsz, teljesen új karakter születik. Ha két mély tónust rétegezel egymásra, drámaibb, intenzívebb hatást érhetsz el.


A layering ma az egyik legerősebb trend a parfümvilágban, mert kreatív kontrollt ad a felhasználónak. Nem csupán viselője leszel egy előre megkomponált illatnak, hanem alkotótárssá válsz. A Murder Mystery Set ezt a gondolatot emeli koncepció szintre. Nem egy illatot ad, hanem egy illatos történet eszköztárát.



MURDER MISTERY

Az idei díjazottak között bőven akadtak olyan kompozíciók is, amelyek nem feltétlenül a mindennapi, “biztos választás” kategóriába tartoznak. Vannak köztük extrémebb, kísérletezőbb, karakteresebb alkotások, amelyeket nem mindennapi használatra, hanem élménynek, felfedezésnek terveztek. És talán ez így van rendjén.


Nem minden illatnak kell univerzálisnak lennie. Nem minden parfümnek kell mindenkinek tetszenie. A szélsőségek, az erős karakterek, a merész koncepciók viszik előre ezt a világot.

Remélem, hogy akkor is érdekesnek találtad ezt az összefoglalót, ha nem minden díjazott illat a te stílusod. A parfümök világa ugyanolyan izgalmas, rétegzett és kreatív tér, mint a divat, a művészet vagy bármely más alkotói terület. Illatokon keresztül történeteket, hangulatokat és identitásokat mesélünk.


És talán ez a legfontosabb: nem csak azt érdemes keresni, ami “népszerű”, hanem azt, ami megszólít.

 
 
 
bottom of page