top of page

B OLDAL

Amazon Prime Day

Először talán furcsán hangzik, de igen – az Amazonról te is tudsz rendelni Magyarországról. És nem, nem csak légfrissítőt meg porszívófejet.

Sokáig azt hittem, hogy ez az egész Prime Day valami amerikai dolog, amihez nekünk itt Közép-Európában nincs közünk. Aztán egyszer kipróbáltam – és féláron jutottam hozzá ahhoz a Foreo arctisztítóhoz, amit hónapok óta nézegettem a Douglas webshopban, majd egy Kindle-hez is, amit mindig csak „majd karácsonykor” címszóval halogattam.

Úgyhogy most elmesélem, hogyan működik ez pontosan Magyarországról, kinek éri meg, és mit érdemes beszerezni, ha már úgyis benne vagyunk a nyár közepében és jól jönne egy kis megújulás – akár a piperepolcon, akár a tech kütyük között.


Egy kis háttér – Honnan jött ez az egész Prime Day dolog?

Az első Amazon Prime Day 2015-ben indult – eredetileg azért, hogy megünnepeljék az Amazon 20. születésnapját.Aztán valami furcsa történt: sokan többet vásároltak azon a napon, mint Black Friday-en. És innen nem volt visszaút.

Azóta minden évben (sőt néha kétszer is!) megrendezik a Prime Day-t, ami mára az Amazon saját „bevásárlófesztiváljává” vált – kizárólag azoknak, akik előfizetnek a Prime-ra.

A cél? Egyszerre:

  • megjutalmazni a hűséges vásárlókat,

  • újakat szerezni,

  • és... hát bevételt növelni, de ezt kihagyják a marketinganyagból. 😉


Mi az az Amazon Prime Day? És miért érdekelne ez engem?


Az Amazon Prime Day egy évi egyetlen (vagy két) alkalmas shoppingorgazmus, amikor az Amazon szinte az egész készletét brutális árakon dobja piacra – kizárólag azoknak, akik előfizetnek a Prime szolgáltatásra.

De a csavar:

Most is be tudsz csatlakozni, teljesen ingyen.

Új vagy? Akkor ez a legjobb pillanat!

Ha még soha nem voltál Prime-tag, akkor:

  • kapsz 30 nap ingyenes próbaidőt,

  • és teljes jogú vásárlóként részt vehetsz a Prime Day akciókon,

  • aztán le is mondhatod, ha nem tetszik – semmi kötelező naptárazás, „hűségidő” meg hasonló bohóckodás.

Ezért mondom:ha most lépsz be, még pont benne leszel.

 A Prime Day ugyanis július 8–11. között tart.


De hát Magyarországról ez hogy működik?

Így:

  1. Nem a .com-ra mész, hanem a .de-re. Ez a német Amazon, és simán szállít Magyarországra. (állítsd át a nyelvet angolra , úgy könnyebb)

  2. Regisztrálsz egy sima fiókot: www.amazon.de. Ha van Gmail-fiókod, 2 perc.

  3. Aktiválod az ingyenes Prime próbaidőt (ne félj, nem fogja azonnal levonni a pénzt, csak ne felejtsd el időben lemondani, ha nem akarsz havonta fizetni.). Innen kezdve Prime-tag vagy. Ennyi.

  4. És jöhet a shopping.


Na jó, de mit lehet venni?

Előző évek alapján: meglepően jó cuccokat. És nem csak "amerikai" dolgokat, hanem beauty, tech, divat, otthoni kiegészítők, amiket simán használsz itthon is.

Természetesen csak találgatni tudunk milyen akciók lesznek az előző évek alapján. De körülbelül erre számíthatasz:



Beauty & smink

  • Revlon One-Step hajformázó – kb. féláron

  • Foreo Luna – 30–40% kedvezménnyel

  • The Ordinary, CeraVe, La Roche-Posay – nagy kiszerelés, csomagban olcsóbb

  • Parfümök amik nem kaphatóak Magyarországon, akár arab parfümök is.


Tech & kütyük

  • Apple AirPods – mindig van deal, de gyorsan elfogy

  • Kindle – ha olvasol, ez a te időd

  • Philips Lumea, Dyson hajvasaló, gőzölős vasaló, elektromos fogkefe – durván jó áron


Divat

  • Tommy Hilfiger, Levi’s, Puma – 30–70%

  • Fehér sneaker? Most érdemes.

  • Basic pamutcuccok – amiket mindig hordasz, csak ritkán veszel


Random gyönyörűségek

  • Ékszertároló, sminktükör világítással

  • Parfümök: CK, Paco Rabanne, Marc Jacobs – 20–40% mínusz

  • Konyhai gadgetek, ha szeretsz otthon „life hackelni”


Plusz bónusz: Prime Video = ingyen filmek

Ja igen, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Prime tagsággal jár a Prime Video is.Ez olyan, mint a Netflix, csak más.Van rajta:

  • Marvelous Mrs. Maisel (ha nő vagy és ironikus humorod van, kötelező)

  • Jack Ryan

  • The Summer I Turned Pretty

  • És rengeteg film, sok magyar felirattal is.

Tehát technikailag:→ Ingyen regisztrálsz,→ vásárolhatsz durván leárazva,→ és filmeket is nézhetsz egy hónapig.


Összefoglalva, miért ne hagyd ki?

  • ✔️ Mert te is részt vehetsz benne – akár most regisztrálsz

  • ✔️ Mert ez nem kamu akció, hanem valódi leárazás a világ legnagyobb webshopjától

  • ✔️ Mert lehet, hogy most végre megveszed azt a dolgot, amit 3 hónapja rakosgatsz a kosaradban

  • ✔️ És mert nem kerül semmibe kipróbálni


Könyvek, amiket itthon nem találsz meg – de az Amazonon igen

Ha te is azok közé tartozol, akik a könyvesboltban mindig az „angol nyelvű szekció” felé veszik az irányt (majd 6.990 Ft-nál visszarakják a könyvet), akkor ez most neked szól.

Az Amazon Prime Day alatt nemcsak kütyüket és krémeket lehet beszerezni, hanem olyan angol nyelvű könyveket is, amiket:

  • Magyarországon nem forgalmaznak,

  • vagy csak aranyárban lehet megrendelni.

És ami a legjobb: a Kindle-re való e-book verziók is gyakran le vannak akciózva, akár 1–3 euróért!


Néhány típus, amire érdemes vadászni:

Friss megjelenések, amik még nem jelentek meg magyarul:

  • Ottessa Moshfegh: Death in Her Hands

  • Taylor Jenkins Reid: Carrie Soto is Back

  • Emily Henry: Funny Story

  • Sally Rooney könyvek

Szakmai és önfejlesztő könyvek:

  • Brené Brown: Atlas of the Heart

  • Cal Newport: Slow Productivity

  • Julia Cameron: The Artist’s Way

  • James Clear: Atomic Habits – ha nem olvastad még angolul, most olcsón megvan.


Kindle-only dealek (e-bookra vadászóknak)

  • Naponta frissülő lista a "Kindle Deals" szekcióban

  • Gyakori: 0,99–2,99 € klasszikusok, pszichológia, memoár, krimi

  • Érdemes naponta ránézni, mert gyorsan változnak


Te mit vadászol idén? Írd meg kommentben, hadd érezzem, hogy nem csak én vagyok az, aki most már beállított értesítést a Kindle-re...

 
 
 
Van az a pillanat, amikor görgetsz a TikTokon, és hirtelen megállsz. Egy lenyűgöző boltinteriőr, egy sejtelmes üveg, egy tiktoker arca, aki épp beleszagol valamibe… majd halkan annyit mond: „Ez… ez művészet.”

Így találkoztam először a Superz Budapesttel – egy magyar niche parfümházzal, amiről addig még csak nem is hallottam, most meg már alig várom, hogy újra belépjek az ajtaján.


De kik ők? – Egy magyar márka, ami bátran felveszi a versenyt a legnagyobbakkal

A Superz Budapest mögött egy inspiráló, kreatív alapító, Szerencsés Szabolcs áll, aki korábban divattervezőként dolgozott, és 2017-ben kezdett el mélyebben foglalkozni az illatok világával. Parfümőrökkel és vegyészekkel dolgozva több mint 5 kontinensről származó, 100%-ban természetes és EU-minősített alapanyagokat használ – egy-egy illatkompozícióban akár 69 összetevő is szerepel.
A Superz koncepciója merész és különleges: minden illat tiszta parfümolaj – nincs benne víz, minimális az alkohol, maximális a hatás. Az eredmény? Hosszú órákon át tartó, sőt ruhán még másnap is érezhető illatélmény.

SZEENCSÉS SZABOLCS 
FORBES.HU
SZERENCSÉS SZABOLCS FORBES.HU

🛍️ A boltélmény – Elegancia, nyugalom és egy csepp luxus

Az Alee Bevásárlóközpontban található üzlet maga is egy kis szentély. Nem túlzó, nem hivalkodó, inkább letisztult, elegáns és… békés. A kiszolgálás hozzáértő, kedves, de egy pillanatig sem nyomulós – ami egy parfümélménynél szerintem alap. Csak állsz ott, az illatok között, és úgy érzed, mintha egy másik világba csöppentél volna.

Illatok, amik belém égtek – a kedvenceim

Endless Sea

Az első illat, ami teljesen meglepett. A neve alapján egy friss, tengeri parfümre számítottam – és valóban: citrusos, bergamottos nyitás, mintha egy vitorláshajón állnál egy friss reggelen. De aztán bejön valami mély, szinte földes háttér… egy csepp ámbra, egy csipet moha, és az egész hirtelen meglepően férfiassá és karakteressé válik. Egy igazi nyári signature illat lehet – akár bevállalós nőknek is.
ENDLESS SEA SUPERZ

Endless Love

Ez az Endless Sea nőies párja. Virágos, de nem szirupos. Friss, vizes illat, mégis van benne test. Bergamott, pink bors, fehér virágok és egy leheletnyi pézsma. A liliom és az ibolya gyönyörűen simul egymásba, és van egy finom rózsás alapja is. A neve tökéletes – ez tényleg egy romantikus, könnyen szerethető illat.
ENDLESS LOVE SUPERZ

Secret Desire Iris

Na ez már igazi niche élmény. Egy púderes, krémes iris-illat, ahol a karamell, vanília és pacsuli is felbukkan, de nem édessé, hanem elegánssá teszi. Az a fajta illat, amitől hirtelen úgy érzed, kicsit Audrey Hepburn vagy – ha értitek, mire gondolok. Kifinomult, különleges, és nagyon nőies.
SECRET DESIRE IRIS SUPERZ

Siren

A Siren volt az, ami tényleg mellbe vágott. Nehéz szavakba önteni… mintha egy álombeli tengerparton járnál, ahol a sós szél, a napfény, virágok és valami földes, fás árnyalat kavarogna. Nagyon egyedi, nem simul bele a tömegbe. Ha szereted a karakteres illatokat, de vágysz egyfajta tiszta nőiességre is, ez a te illatod.
SIREN SUPERZ

Ár-érték arány? Meglepően jó

A Superz illatok 50 ml-es Extrait de Parfum kiszerelésben kaphatók, áraik nagyjából 23 000–50 000 Ft között mozognak – ami ebben a minőségi kategóriában meglepően elérhető. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy fújás akár 10+ órán át tart.
Őszintén? Ennyiért egy designer márkánál sokszor semmitmondó, műanyag élményt kapsz. Itt viszont egy műalkotást.

És hogy miért nem vettem mégsem?

Ez az egész látogatás teljesen spontán volt – csak beesve, rohanva, táskával a vállamon, fél szemmel a reptéri busz óráját figyelve… és sajnos nem maradt időm dönteni. Pedig egyértelmű volt, hogy valamelyiket el kell hoznom.

De tudod mit? Ez csak a kezdete a történetnek.

Mert biztos, hogy visszamegyek. És akkor nem egy illatot választok – hanem legalább kettőt.

Záró gondolat

A Superz Budapest egy igazi magyar büszkeség – egy olyan niche parfümház, amire méltán lehetünk büszkék, és amit érdemes felfedezni, ha már unod a tucat illatokat. Ha legközelebb az Alee környékén jársz, ne csak betérj – adj magadnak időt is. Mert egy ilyen illatélményt nem lehet sietve befogadni. ( Egyébként a Kosuth Lajos téren és csomó más nagyvárosban is van üzletük)


Te próbáltad már a Superz parfümöket? Írd meg kommentben, melyik volt a kedvenced – vagy hogy melyiket szagolnád meg először!

 
 
 

NYX Buttermelt Glaze Skin Tint TESZTELÉS

Van az a sminktermék, ami nem akar túl sokat – csak pont annyit tesz hozzá az arcodhoz, amitől egyszerűen frissebbnek, ragyogóbbnak és kipihentnek tűnsz. A NYX Buttermelt Glaze Skin Tint SPF 30 pont ilyen. Nem álcáz, nem takar el, nem „új arcot” csinál – csak megszépíti a bőrödet, és én ezt imádom benne. 💕


Első benyomások – bőrszerű szépség

Ez a skin tint elsőre is BB krémes vibe-ot ad: könnyű, szinte beolvad a bőrbe, és azonnal szebbé varázsolja a bőrtónust. Nem maszkos, nem réteges – inkább olyan, mintha a saját bőröd lenne, csak Photoshoppal finoman megsimogatva.

Az állaga lágy és folyékony, kézzel eldolgozva szinte egyesül a bőrrel – mintha egy nagyon kipihentető alvásből ébredtél volna. Az eredmény? Simább, egységesebb, de mégis természetes bőr.


NYX Buttermelt Glaze Skin Tint SZÍNEK

A finish – ragyogás, ami él

Itt jön a legnagyobb erőssége: a finish. a NYX Buttermelt Glaze Skin Tint igazi „glass skin glow” hatást ad – de nem csillámosan vagy zsírosan, hanem puha, egészséges, hidratált fényt kölcsönöz a bőrnek. Kifejezetten jól működik érettebb, vízhiányos vagy fáradt bőrön, mert azonnal élettel tölti meg.

Ha szereted a „no makeup makeup” lookot, de egy kis varázslatot azért elvársz tőle – ez a te alapozód. 💫



NYX Buttermelt Glaze Skin Tint FINISH

Tartósság, érzet, praktikum

A textúrája könnyed, viselni is kényelmes, nem szárít, nem húzódik – de van egy pici trükkje: nem teljesen tapadásbiztos, így érdemes egy minimális fixáló púderrel lezárni főleg a T-zónában. Én csak egy kis finom átsimítást csinálok egy leheletnyi púderrel, és ezzel máris sokkal jobban tart napközben is.



💡 Kis tipp: a tökéletes kombó

Nálam az abszolút kedvenc módszer: 👉 összekeverem egy pici Maybelline Superstay 30H alapozóval. Ez a mix hozza el a „tartós, de ragyogó” álombőrt: a Superstay biztosítja a hosszan tartó fedést, a Buttermelt meg hozza a fényt és a hidratálást. Ráadásul pont ellensúlyozzák egymást: az egyik kicsit szárító, a másik kicsit olvadós – együtt viszont egyszerűen tökéletes.



Összetevők & SPF bónusz

Amiért külön szeretem: SPF 30 is van benne – tehát nemcsak szépít, de véd is. Emellett olyan összetevőket is kapunk, mint a mangóvaj, shea vaj és niacinamid, amik hidratálnak és támogatják a bőr állapotát.


NYX Buttermelt Glaze Skin Tint


🧡 Kinek ajánlom?

  • Ha természetes, ragyogó bőrre vágysz, amit nem nehéz, hanem friss érzés viselni.

  • Ha érettebb, vízhiányos bőröd van, ami hajlamos fakóságra – ez a tint életet lehel bele.

  • Ha szereted a "kevesebb több" elvet, de azért elvárod, hogy a bőröd szép és ragyogó legyen, ne csak természetes.



❌ Kinek nem ideális?

  • Aki nagyon matt, púderes hatást keres – ez a termék él, fénylik, mozdul.

  • Aki erős fedést szeretne – itt a fókusz a természetességen és az egységesítésen van.

  • Aki full-day, maszkálló tartósságot vár – ebben az esetben inkább mixeld egy tartós alapozóval, vagy válassz tartós alapozót.



🧾 Összefoglalás

Értékelés

Megjegyzés

⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

A „bőröm, csak szebb” kategória koronázatlan királynője

Állag

Selymes, folyékony, könnyed

Fedés

Enyhe – természetes, egységesítő

Finish

Nagyon fényes, egészséges hatású

Tartósság

Közepes – fixáló púderrel stabilabb

Illat

Alig észrevehető

Ár-érték arány

Szuper, főleg nyárra



☀️ Összegzés

A NYX Buttermelt Glaze Skin Tint számomra az a termék, amit egyből felteszek, ha fáradtnak érzem magam, de nem akarok nagy sminket. Egyszerű, de látványos. Minimál, de mégis extra. A visszajelzések is nagyon jók, mindennap megkérdezik tőlem, mitől ilyen szép a bőröm :)



Te próbáltad már? Írd meg a tapasztalataid, trükkjeid, vagy küldd el ezt a posztot annak, aki mindig keresi a tökéletes „szép bőr, de smink nélkül” terméket.


Puszi,

Virág


 
 
 
bottom of page