top of page

Karácsonyi tervezés hónapról hónapra – így készülj stressz nélkül szeptembertől decemberig

szept. 25.
7 perc olvasás

 

Karácsonyi tervezés hónapról hónapra, ajándéklistával és jegyzetfüzettel

  

Imádom a karácsonyt. Tényleg. A készülődést, a fényeket, az ajándékok kitalálását, a dekorálást, a karácsonyi filmeket, még azt is, amikor heteken keresztül mindenhol csillámot találok a lakásban.


Amit viszont kevésbé szeretek, az a december 20. körül kezdődő pánik. Az a pillanat, amikor egyszerre jut eszünkbe, hogy még nincs meg három ajándék, elfelejtettük feladni a csomagot, nincs becsomagolva semmi, fogalmunk sincs, mi legyen a menü, és valamiért még azt is elhatároztuk, hogy idén saját kezűleg készítjük el az asztaldíszt.


Pont ezért kezdtem el évekkel ezelőtt sokkal korábban tervezni. Nem azért, mert szeptembertől karácsonyi zenét hallgatok, bár nálam ez sem kizárt, hanem mert decemberben szeretném élvezni is az ünnepet, nem csak lebonyolítani.


Ebben a cikkben ezért nem egy egyszerű teendőlistát kapsz. Végigmegyünk szeptembertől karácsonyig, és hónapról hónapra megmutatom, szerintem mikor mivel érdemes foglalkozni. Ha pedig szeretsz papíron tervezni, mint én, letöltheted hozzá a Karácsonyi Tervezőmet is, amiben az ajándékoktól a költségvetésen át a menüig mindent egy helyen vezethetsz.


KARÁCSONYI TERVEZŐ LETÖLTÉSE 


Készítettem erről egy videót is benne egy-két saját kezűleg elkészíthető tippel.



Egy fontos dolog az elején: nem kell mindent megcsinálnod


Mielőtt bármibe belevágnánk, essünk túl egy fontos dolgon. A karácsony varázsa nem azon múlik, hányféle süteményt sütöttél, hogy minden egyes ajándékot saját kezűleg készítettél e, hány programra jutott időd decemberben, vagy hogy a nappalid pontosan úgy fest e, mint egy filmbeli jelenet.


A tervezés valójában egyetlen kérdésről szól: mi az, ami neked igazán számít ebben az ünnepben. Van, akinél ez a szépen feldíszített fa. Másnál a közös vacsora az asztal körül. Van, akinek az ajándékozás pillanata a lényeg, vagy egy meghitt adventi program. És van, akinek egyszerűen csak az a fontos, hogy december 23-án ne egy zsúfolt bevásárlóközpontban kelljen kapkodnia.

Nem a hibátlan karácsonyra hajtunk. Egy olyanra, amit te magad is végig tudsz élvezni, anélkül hogy közben összeomlanál.


Szeptember: még nem vásárolunk, csak tervezünk

Szeptemberben még minden nyitott. Ilyenkor lehet szabadon gondolkodni, ötletelni, alakítani a terveket, mert semmi sem ég a lábunk alatt.

Kezdd azzal, hogy egyszerűen kiírsz mindent, ami az eszedbe jut karácsonnyal kapcsolatban, rendszerezés nélkül. Ajándékok, dekoráció, sütemények, vendéglista, esetleges utazás, képeslapok, a fa, programok, csomagfeladás, ruhák, fotók, kézműves projektek, bármi. Ez olyasmi, mint amikor kiöntöd a fejedből az összes gondolatot egy lapra, és onnantól sokkal könnyebb velük dolgozni, mert nem a fejedben próbálod fejben tartani mindet.


Utána jöhet az ajándéklista, de fontos, még csak a nevekkel, konkrét ajándékok nélkül. Azt gondold most végig, kinek szeretnél idén valamivel kedveskedni, ne azt, mit fogsz venni neki. A szűk család általában magától eszedbe jut, de próbálj tágabban gondolkodni: barátok, gyerekek, unokák, kollégák, a gyerekek tanárai vagy óvónénije, a szomszéd, egy ritkábban látott rokon, az, akihez épp vendégségbe mentek karácsonykor, vagy akár valaki, akinek csak egy apró kedvességet szánsz. Nem kell mindenkinek nagy dolog, egy saját főzésű lekvár, egy tál sütemény vagy egy szép illatgyertya is bőven elég lehet. Az viszont sokat segít, ha tudod, hány embert érint a lista, mert így a költségvetést is reálisabban tudod megbecsülni.


Ha te is szeretsz kézzel készíteni ajándékokat, ahogy én is, most van itt az ideje eldönteni, mit szeretnél idén létrehozni. A saját kezű ajándékok szépsége mellett van egy csapdájuk is: időigényesek. Ha csak december közepén jut eszedbe, hogy mindenki egy egyedi neszesszert kap tőled, abból nem meghitt közös alkotás lesz, hanem hajnalig tartó rohanás. Ezért írd össze már most, mit tervezel elkészíteni, kinek szánod, mennyi időbe és alapanyagba kerül, és legyél őszinte magaddal abban is, hány darabot bírsz reálisan megvalósítani.


Ne feledkezz meg a képeslapokról sem. Talán old-fashion-nek hangzik, de éppen ettől van bennük valami különleges. Ha idén szeretnél kézzel írt lapokat küldeni, gyűjtsd össze, kiknek, és nézd át, megvannak e a pontos címek. Ha saját tervezésű lapban vagy családi fotóban gondolkodsz, esetleg külföldre is postáznál, ezt mindenképp érdemes időben elindítani.


Vázolj fel egy hozzávetőleges keretösszeget is. Nem kell tételes pontosságra törekedned, elég, ha van egy elképzelésed a nagyságrendről. Ne csak az ajándékokkal számolj, hanem a dekorációval, a fával, az étellel, itallal, a programokkal, egy esetleges utazással, a postázással, a csomagolóanyaggal és a kézműves projektek alapanyagaival is. Karácsonykor meglepően könnyű túllépni a kereteket úgy, hogy közben egyetlen nagyobb tételt sem vettünk, csak rengeteg apróságot.


Zárásként írd be a naptáradba a fontosabb decemberi időpontokat. Mikor vagytok szabadságon, mikor esik utazás, mikor érkeznek vendégek, van e céges vacsora, iskolai program, családi találkozó, koncert vagy karácsonyi vásár a láthatáron. Minél korábban látod át, mennyi valódi szabadidőd marad decemberben, annál reálisabban tudod beosztani a feladataidat.


Szeptember végére szép, ha ezek megvannak: a teljes ajándéklista névsora, egy hozzávetőleges büdzsé, a kézműves ötleteid listája, a képeslapok névsora, egy fontos dátumokkal feltöltött naptár, és egy átfogó teendőlista mindenről. Nem kell még minden részletet ismerned, csak a nagy vonalakat lásd tisztán.


Október: az ötletekből konkrét terv lesz


Karácsonyi ajándéklista tervezése októberben

Októberben elkezdhetjük konkretizálni, amit szeptemberben kitaláltunk.


Menj végig egyesével az ajándéklistádon. Mit szeret az illető? Mondott valamit korábban? Szüksége van valamire? Élménynek jobban örülne, mint tárgynak? Tudsz neki készíteni valamit? Én szeretek több ötletet is felírni egy-egy ember mellé, és később dönteni. Egy szabályt viszont tartsunk be: ne vásárolj meg valamit csak azért, mert le van árazva. Előbb legyen ajándéklistád, aztán keresd az akciót, ne fordítva.


Rendeld meg azt, aminek hosszú a szállítási ideje. Ha külföldről rendelsz, személyre szabott ajándékot készíttetsz, fotókönyvet rendelsz vagy valamit gravíroztatnál, ne hagyd november végére. Ugyanez igaz azokra a termékekre, amik könnyen elfogynak.


Kezdd el a DIY ajándékokat. Itt jön el az én időszakom. Ha varrsz, kötsz, gyertyát öntesz, festesz vagy valami egészen mást alkotsz, októberben már érdemes belevágni. Sokkal kellemesebb heti egy-két órát rászánni erre, mint decemberben három nap alatt tizenkét dolgot összecsapni.


Nézd át a meglévő dekorációdat, mielőtt még három doboz gömbbel hazamész. Mi használható, mi tört el, hiányzik e égősor, kell e új kültéri fény, szeretnél e idén más színvilágot, van e olyan darab, amit magad készítenél el. Ez jó alkalom arra is, hogy kitaláld, milyen legyen idén a karácsony vizuális hangulata.


És gondolkodj el a programokon. Karácsonyi vásár, koncert, adventi brunch, sütögetős délután, közös családi este. Írd össze, mit szeretnél idén valóban átélni, de ne húszat, csak kettőt-hármat. Az ünnepi program is csak addig szórakozás, amíg nem lesz belőle egy újabb teendő a listán.


November: most intézzük el, amit decemberben nem akarunk


Ha egyetlen hónapot kellene kiválasztanom, ami a stresszmentes karácsony szempontjából a legfontosabb, az november lenne. Amit novemberben elintézel, azzal decemberben már nem kell foglalkoznod.


Fejezd be az ajándékvásárlás nagy részét. Legyen nagyon konkrét listád, és ha valamit Black Friday körül szeretnél megvenni, nézd meg előtte az árát, hogy tudd, tényleg akciós e. Én külön listát vezetek arról is, mit rendeltem, honnan, mikor, megérkezett e, és be van e már csomagolva. Meglepően könnyű decemberben elfelejteni, hogy októberben már eldugtál valahová egy ajándékot.


Fejezd be a legtöbb DIY ajándékot is. Ideális esetben november végére már csak az utolsó simítások maradnak, hogy decemberben ne gyártani kelljen a dolgokat, hanem örömmel befejezni és becsomagolni őket.


Kezdd el a csomagolást. Tudom, korainak hangzik, de próbáld ki egyszer. Karácsonyi film, egy tea vagy forró csoki, és sorra becsomagolod az addig megvásárolt ajándékokat. December közepén hálás leszel a novemberi önmagadnak.


Intézd el a képeslapokat és a postázandó csomagokat, különösen a külföldre küldötteket. Írd meg, címezd meg, és nézd meg időben a postai határidőket.


Kezdd el tervezni a karácsonyi menüt is. Még nem kell bevásárolni, csak döntsétek el, hol lesz a karácsony, hányan lesztek, ki mit készít, mi lesz a főétel, milyen sütemények készülnek, van e speciális étrendi igény, és mit lehet előre elkészíteni vagy lefagyasztani. Ha vendégeket vársz, gondolj a reggelire, az italokra és a másnapi étkezésekre is, nem csak a szentestére.


November végén nézd át újra a költségvetést. Hol tartasz, mennyit költöttél, mi van még hátra, kell e valamin korrigálni. Ez az utolsó pont, ahol még könnyen tudsz igazítani.


December: most már nem tervezünk új karácsonyt


Karácsonyi ajándékok becsomagolva decemberben


Decemberben az egyik legfontosabb szabály ez: ne találjunk ki még tíz új dolgot. Pinterestet becsukni, a karácsonyi DIY videókat óvatosan nézegetni. A terv megvan, most jön a megvalósítás, és közben az élvezet.


Az első héten jöhet a dekorálás, ha addig nem sikerült megcsinálni. Ellenőrizd az ajándéklistát: minden megérkezett, mindenkinek van ajándéka, mi nincs még becsomagolva. Add fel az utolsó csomagokat és lapokat. Véglegesítsd a menüt, készíts bevásárlólistát, és ha van olyan étel vagy sütemény, amit előre el lehet készíteni és lefagyasztani, kezdd el.


A második hét nálam már sokkal inkább a hangulatról szól. Karácsonyi film, sütés, ajándékcsomagolás, egy adventi program, zene, egy kis lassítás. Közben persze átnézed még egyszer a teendőket, de itt már nem érdemes nagy új projektbe kezdeni.


Az utolsó héten már csak a friss alapanyagok bevásárlása, az utolsó sütés-főzés, a takarítás és néhány apró feladat maradjon. És itt mondok magamnak is valamit, amit rendszeresen el kell ismételnem:


Nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Ha egy sütemény nem készül el, attól még lesz karácsony.


Ha nem került fényfüzér az erkélyre, attól még lesz karácsony. Ha végül egy ajándékot boltban vettél meg, pedig eredetileg saját kezűleg akartad elkészíteni, attól még lesz karácsony. Az egész tervezés éppen azért van, hogy legyen időnk azokra a pillanatokra, amik miatt tényleg szeretjük ezt az időszakot.


Csinálj egy karácsonyi bakancslistát is, a teendők mellé. Olyan dolgokat írj rá, amiket szeretnél átélni, nem elvégezni. Megnézni a kedvenc karácsonyi filmedet. Elmenni egy karácsonyi vásárba. Forró csokit inni. Sütni valamit a családdal. Egy estét csak zenével és ajándékcsomagolással tölteni. Sétálni a karácsonyi fények között. Vagy egyszerűen egy délutánt nem csinálni semmit. Mert ha minden helyet elfoglalnak a kötelességek, pont a karácsony marad ki a karácsonyból.


Töltsd le a Karácsonyi Tervezőt

Ha szeretnéd egy helyen vezetni az ajándékokat, a költségeket, az ötleteket, a menüt, a teendőket és a programokat, töltsd le a nyomtatható Karácsonyi Tervezőmet. Én továbbra is szeretek papíron tervezni. Valahogy más érzés kipipálni egy feladatot tollal, mint eltüntetni egy telefonos listáról.


TÖLTSD LE A KARÁCSONYI TERVEZŐT


Idén szeretnélek magammal vinni a készülődésbe is. Én magam is rengeteg mindent szeretnék saját kezűleg elkészíteni, ezért elindítok egy Készüljünk együtt a karácsonyra sorozatot, ahol a következő hónapokban együtt tervezünk, alkotunk, dekorálunk, ajándékokat találunk ki, és remélhetőleg egy kicsit le is lassulunk közben. Mert szerintem a karácsony egyik legjobb része nem is december 24. Hanem az út odáig.


Csatlakozz a facebook csoportunkhoz:


Ölellek, Virág


Hozzászólások


bottom of page